Ma egy kicsit felnéztem az iwiw-re. Hát úgy látom a 10 évvel ezelőtti diákok akik voltunk mára igencsak felnőttek. Van aki már házas, van aki kapcsolatban él és van akinek már 3-4 éves gyerkőce van. Kérdem én : mi a fenét csinálok rosszul, hogy nekem nem jött be az élet? Mindenki happy örül hogy van és vannak érte, én viszont nem sokat tudok felmutatni egy olyan kapcsolaton kívül ami már az elején kudarcra volt ítélve. Talán váltanom kéne. Meg vagyok elégedve az életemmel mert immár 5 éve a saját lábamon állok, szülők és minden támogatás nélkül, vannak nagyon jó barátaim, találtam egy olyan nőt, aki anyám lehetne és akit anyámként szeretek, de mégis hiányzik vmi az életemből. A tegnapi randi sem jött össze, még csak azt sem mondta a srác, hogy na ez van nem tudunk találkozni. Fent van a találka.hu-n azon kutakodtam kicsit és hát nem tudom mit írtak egymásnak a csajjal (csajjal ugyan már nekem egy 14 éves még nem nő nemhogy csaj), csak azt írta a lány az egyik képe alá hogy kénytelen lesz betartani a szavát ha ilyen szép helyre akar eljutni. Szóval nem értem. És ez akar tőlem bármit is??????? Hol van az amit mondott hogy szeret, kezdjük újra? Nem bántott meg, mert nem bántott meg tudtam hogy tőle erre számíthatok és nem többre. Egyszer a jó szívem visz sírba. Hiszen mindig megbocsátok az embereknek akik megbántottak, mindig adok egy új esélyt, sőt én ragaszkodom ahhoz, hogy legalább barátok legyünk. Tényleg ennyire szeretetéhes vagyok? Vagy csak emberekkel akarom körülvenni magam? Igazság szerint szerelmes voltam ebbe a srácba és még vhol szeretem is, de nekem ez így nem megy. Mit akar ő egy 14 évestől még egy 17 éves lánytól se akarjon semmit, de egy 14 éves gyerektől azért kicsit felháborító. Vagycsak én gondolok rosszra. Nem tudom. Amikor szóba hoztam a csajokat azt mondta neki nem jelentenek semmit, csak barátkozik velük. De sztem nagyon akar már egy kapcsolatot és mindegy hogy ki és mikor, csak legyen vkije. Magamat ismerve nem fogok neki nemet mondani, de 1000x meggondolom a dolgokat vele kapcsolatban. Jól érzem magam a társaságában, és hiányzik hogy nem hallom a hangját, nem látom és nem bújhatok hozzá. De ha Ő továbbra is így áll hozzá, nem mutatja ki az érzéseit csak játszik velem akkor sajnos lépnem kell rajta.
A mostani párom viszont imád és ki is tudja miért. Sokszor neki is elviselhetetlen vagyok, néha órákat tudok beszélni, mire eljön a hétvége és oda kerül a sor hogy együtt vagyunk, végre meg tudjuk beszélni a dolgokat már el is felejtettem mi volt hét elején. Telefonon nem nagyon beszélünk hogy egyikünk számlája se verje az egeket főleg hogy tőle levonják. De olyan jó néha vele lenni. Nagyon szeretem őt, de tudom hogy sosem fogja otthagyni miattam a családját, és ez nekem fáj. Próbálom elfogadni és ameddig tudok vele lenni, mert tökéletesen kiegészítjük egymást, tudom hogy nem ő lesz a gyerekeim apja és nem ő lesz a férje. Ha egyszer férjhez megyek, mert már ebben sem hiszek. Néha úgy érzem elvagyok én így is ahogy vagyok, de jó egy biztos pont az ember életében. Talán másnak is meg kéne adni az esélyt, de akik vannak fiú ismerőseim azok ez az egy kivételével vagy nős vagy kapcsolatban van szóval mind foglalt. Egy kivételével nem ismerek független pasit, akivel el tudnám képzelni az életem. A próbálkozóssal el tudnám de úgy érzem még az esélyt sem adja meg se nekem se magának. Én pedig nem fogom törni magam, nem fogok egy pasi után futni, aki gyerekekkel levelezik. Sajnálom, de nem erre programoztak be, genetikailag nem erre vagyok kódólva. Úgy látszik én arra vagyok kódólva hogy a nős pasikba szeretek bele, pedig szerettem ezt a fiút és még most is , mert ha nem érdekelne nem adnék neki még egy esélyt. Talán ő is szeret, csak nem tudja úgy kimutatni vagy amikor itthon van inkább a család az akivel szívesen lenne, és én ezt megértem. De ha akar vmit tőlem akkor lépnie kell.
