Üdv Mindenkinek!
Ma eldöntöttem hogy másokat is belevonok az én kis életembe, ami néha igencsak nem unalmas. Sokszor csak mint kis patakocska folydogál a maga kis medrében, most meg hirtelen megduzzadt és lassan már őrjöngő folyó lesz. Néha jó ha az ember leírhatja a gondolatait, az érzéseit, így anonim, lehet mások ráismernek, de talán közelebbről is megismernek vagy elítélnek. Ki ki a maga nevében. Én mindig is azt mondtam " ne ítélj amíg nem ismersz." Mindenkinek van egy álarca amit muszály felvennünk és csak az arra érdemesek látnak az álarc mögé, ők látják mi van maszk mögött. Én is megtanultam hogyan rejtsem el az arcomat, de sokak számára nyitott könyv vagyok, de ők a barátaim, akik már ismernek.
Szóval mindig is zürös életem volt, de 6 éve elég nagy fordulat következett be az életembe. Suli után jött a munka, persze pályakezdőként nehéz volt bárhol is elhelyezkedni főleg egy sima érettségivel, hála apám közbenjárásának lett munkám, amit nagyon megszerettem és a mai napig is azon a területen dolgozom bár már más cégnél.
Nagyon megszerettem ezt a területet és azt hiszem nem is akarok mással foglalkozni. Szerettek a kollegák egy évvel később beköszöntött a nagy Ő ami még mindig tart, bár egy kicsit nehéz másodállásként lennem, de szeretem és nem tudok lemondani róla még a sok sérelem és a sok nehézség ellenére sem. Nem tudom mikor fogom tudni elengedni őt, talán soha, de tudom egyszer meg kell tennem. Talán ha lesz másik aki olyan lesz mint Ő, de ilyen nem lehet mert nincs két egyforma ember. Viszont mindenkit hozzá mérek, és ez baj.
4 éve viszont nagy fordulat következett be nálam, elvesztettem valakit, aki közel állt hozzám, akit nagyon szerettem és aki miatt még otthon a szüleimnél laktam. Most hogy nincs úgy érzem hiányzik valami vagy inkább vki az életemből és sokáig magamat hibáztattam a halála miatt, de ha valakit is hibáztatni kell az nem én vagyok, hanem az apám és a nevelőanyám. Miattuk volt az egész, az hogy kezdetben kisiklottnak éreztem az életem, de ma már erősebb vagyok és egyre erősebb leszek, az élet megerősít. Elköltöztem otthonról, most albérletben élek, de nem panaszkodom. Panaszkodjon az aki elfordult tőlem. Nehéz az egyre növekvő számlák miatt kifizetni az albérletet, de még mindig jobb mint otthon élni. Nem túl jó a kapcsolatom a szüleimmel. Anyámról semmit sem tudok, de nem is akarok mert az olyan aki lemond egy házrész miatt a saját lányáról az én szememben nem anya. Apám meg nem apa mert sosem állt ki mellettem, sosem volt ott amikor szükségem volt rá, mindig csak sajnálatból és a nagyanyám nyomására segített, hisz ott van a jelenlegi felesége aki nagyban befolyásolja az öreget, aki miatt széthullott az egész család és aki miatt apám még a saját anyjával sem beszél. Hát gratulálok az ilyen embereknek. Nem tudom mit hisznek vagy képzelnek magukról, de nekem nem lesz ilyen családom soha. Azt mondják ha beteg az ember vagy ha később az lesz annak inkább lelki okai vannak mintsem tényleges betegség. Hát engem igenis megbetegített ez a kapcsolat apám és nevelőanyám közt, hisz szeretetet sosem kaptam talán ezért is ragaszkodom a páromhoz és mindenhez ami nekem oly kedves. Mindenki tudja hogy imádom az öreget bármit megtennék érte, de én ember vagyok nem egy pióca aki másokon élősködik, van bennem tartás és dac, igen a dac ami miatt sok mindent elszenvedtem már, és makacsság és önfejűség és büszkeség ami az egész családot olyanná teszi amilyen. De én megtanultam hogy amit mondok az úgy is van és nem csak a levegőbe beszélek, nem csinálok a számból segget. Megtanultam mert az élet és a kollegák megtanítatták velem. Amennyire nem számított otthon a véleményem és mindig azt volt hogy én fogjam be a szám most annyira szókimondó vagyok és igen felvállalom ha valamit nem úgy csináltam ahogy kéne. Nagyon jó tanáraim voltak, és egyben barátok is. Páromnak is sokat köszönhetek, mellette nem tökéletesen de pillangó lettem. Olyan vagyok amilyennek ő szeretne látni, bár még kellene hozzá pár év hogy tökéletes legyen a munkája. :)
Szegény ha belegondolok, hogy mennyit köszönhetek neki és mennyi munkája volt velem, és a következő pasimnak már nem kell velem ennyit vesződnie, csak el kell majd viselnie a hülyeségeimet.... hisz egy kész nőt fog kapni, akkor sajnálom páromat. A sok szájjártatást, a sok türelmet, a sok tanácsot amit én sosem fogadtam meg....... és még sorolhatnám. Igen, tökéletesen kiegészítjük egymást, csak egy kicsit elkéstünk, vagy ő sietett vagy én jöttem későn. Nem tudom, de tudom hogy szeret és ő is sajnálja vhol hogy így kellett találkoznunk. Persze amit lehet kiélvezünk, de sosem váltja valóra az álmom, azt sajnos másnak kell. Ha a kapcsolatunkról van szó mindig harcolok magam ellen és mások ellen. Olyan vagyok mint a tenger, kiismerhetetlen és háborgó, sosem nyugszik meg, ki látott már sima vizű tengert?
Én is ilyen vagyok, talán sosem nyugszom meg. Lelkileg ilyen vagyok, ilyenné neveltek.
De egy biztos; nem szabad feladni. Történjen bármi előre kell nézni és menni.
