my life

Nos, igen. Ahogy a fenti cím is ezt diktálja, ideje lennem végre továbblépnem. Most már tényleg úgy érzem semmi sincs itt, ami ide ehhez a helyhez kötne. Valami megváltozott az utóbbi 2 hétben, de nem tudom pontosan mi, még több mint egy hete boldog voltam, szabadnak éreztem magam, de aztán rájöttem nem akarok már többé haza jönni, itt nem vár semmi. Azon kívül hogy itt vannak a barátaim, ismerőseim, és mégis el szeretnék menni innen. Nem érzem még teljesen készen magam az útra, de úgyis erős leszek, eddig is egyedül kellett megoldanom a problémáimat, és ez azt hiszem nem is fog változni. Inkább nekem kell változnom méghozzá érzelmi téren. Nem szabad, hogy túlságosan érzelgős legyek, és az érzések irányítsanak. Párom azt hiszem már nem a párom többet. Vmi megváltozott körülötte és nem tudom én mit tettem ez érdekében. Egyre inkább a külföldi életen a külföldi kiutazáson gondolkodom. Jövőre akartam ezzel igazán foglalkozni de azt gondolom már most el kell gondolkodnom hogy érdemes e nekem még egy évet várnom. Nem lesz e akkor már túl késő? Nem hiszem hogy valaha is megtalálom az igazit, mert azt már megtaláltam, csak sajnos az idő az ami örökre elszakít tőle. Nem hiszem hogy találok még egy ilyen embert mint Ő, de nem is akarok még egy ilyet találni, hiszen mind egyediek vagyunk. Azt mondta belőle még egy ember  van, én pedig erre azt feleltem; "nem, mert ő csak félig vagy teˇ" és ez így van. Arról meg hogy valaha férjhez megyek végleg lemondtam, nem szeretnék már se férjet se családot.  Tudom furán hangzik ez egy fiatal nő szájából, de így van. A pasik mind hazugok, kivétel nélkül, még az enyém is. Nem szabad bennük megbízni. Egy kutya hűségesebb mint ők, és nem is hagy el egy másikért. Nem okoz csalódást, ha szereted nem harapja meg azt a kezet ami enni adott neki. A férfiak viszont igen. Hiába teszel meg mindent érte, ők nem úgy vannak programozva mint mi, nekik az a szó hogy gyengédség vagy csók nem jelent semmit. Hiába mondják, hogy szükségük van rá, a francokat. Csak ki akarják élni a vágyaikat, te pedig segítesz nekik ebben. Nem vágyom többé kapcsolatra, annyi mindenen keresztülmentem már és annyi csalódás ért, hogy nem akarok többet kapcsolatot. Elvagyok magam is, veszek egy kutyát, az legalább szeret, és nem kell bizonygatnom neki semmit, nem von kérdőre, ha esetleg későn jövök vagy nem veszem fel neki a telefont.

Egyszerüen nem akarok többet itt élni.

Ma egy kicsit felnéztem az iwiw-re. Hát úgy látom  a 10 évvel ezelőtti diákok akik voltunk mára igencsak felnőttek. Van aki már házas, van aki kapcsolatban él és van akinek már 3-4 éves gyerkőce van. Kérdem én : mi a fenét csinálok rosszul, hogy nekem nem jött be az élet? Mindenki happy örül hogy van és vannak érte, én viszont nem sokat tudok felmutatni egy olyan kapcsolaton kívül ami már az elején kudarcra volt ítélve. Talán váltanom kéne.  Meg vagyok elégedve az életemmel mert immár 5 éve a saját lábamon állok, szülők és minden támogatás nélkül, vannak nagyon jó barátaim, találtam egy olyan nőt, aki anyám lehetne és akit anyámként szeretek, de mégis hiányzik vmi az életemből. A tegnapi randi sem jött össze, még csak azt sem mondta a srác, hogy na ez van nem tudunk találkozni. Fent van a találka.hu-n azon kutakodtam kicsit és hát nem tudom mit írtak egymásnak a csajjal (csajjal ugyan már nekem egy 14 éves még nem nő nemhogy csaj), csak azt írta a lány az egyik képe alá hogy kénytelen lesz betartani a szavát ha ilyen szép helyre akar eljutni. Szóval nem értem. És ez akar tőlem bármit is??????? Hol van az amit mondott hogy szeret, kezdjük újra? Nem bántott meg, mert nem bántott meg  tudtam hogy tőle erre számíthatok és nem többre. Egyszer a jó szívem visz sírba. Hiszen mindig megbocsátok az embereknek akik megbántottak, mindig adok egy új esélyt, sőt én ragaszkodom ahhoz, hogy legalább barátok legyünk. Tényleg ennyire szeretetéhes vagyok? Vagy csak emberekkel akarom körülvenni magam? Igazság szerint szerelmes voltam ebbe a srácba és még vhol szeretem is, de nekem ez így nem megy. Mit akar ő egy 14 évestől még egy 17 éves lánytól se akarjon semmit, de egy 14 éves gyerektől azért kicsit felháborító. Vagycsak én gondolok rosszra. Nem tudom. Amikor szóba hoztam a csajokat azt mondta neki nem jelentenek semmit, csak barátkozik velük. De sztem nagyon akar már egy kapcsolatot és mindegy hogy ki és mikor, csak legyen vkije.  Magamat ismerve nem fogok neki nemet mondani, de 1000x meggondolom a dolgokat vele kapcsolatban. Jól érzem magam a társaságában, és hiányzik hogy nem hallom a hangját, nem látom és nem bújhatok hozzá. De ha Ő továbbra is így áll hozzá, nem mutatja ki az érzéseit csak játszik velem  akkor sajnos lépnem kell rajta.

A mostani párom viszont imád és ki is tudja miért. Sokszor neki is elviselhetetlen vagyok, néha órákat tudok beszélni, mire eljön a hétvége és oda kerül a sor hogy együtt vagyunk, végre meg tudjuk beszélni a dolgokat már el is felejtettem mi volt hét elején. Telefonon nem nagyon beszélünk hogy egyikünk számlája se verje az egeket főleg hogy tőle levonják. De olyan jó néha vele lenni. Nagyon szeretem őt, de tudom hogy sosem fogja otthagyni miattam a családját, és ez nekem fáj. Próbálom elfogadni és ameddig tudok vele lenni, mert tökéletesen kiegészítjük egymást, tudom hogy nem ő lesz a gyerekeim apja és nem ő lesz a férje. Ha egyszer férjhez megyek, mert már ebben sem hiszek. Néha úgy érzem elvagyok én így is ahogy vagyok, de jó egy biztos pont az ember életében. Talán másnak is meg kéne adni az esélyt, de akik vannak fiú ismerőseim azok ez az egy kivételével vagy nős vagy kapcsolatban van szóval mind foglalt. Egy kivételével nem ismerek független pasit, akivel el tudnám képzelni az életem. A próbálkozóssal el tudnám de úgy érzem még az esélyt sem adja meg se nekem se magának. Én pedig nem fogom törni magam, nem fogok egy pasi után futni, aki gyerekekkel levelezik. Sajnálom, de nem erre programoztak be, genetikailag nem erre vagyok kódólva. Úgy látszik én arra vagyok kódólva hogy a nős pasikba szeretek bele, pedig szerettem ezt a fiút és még most is , mert ha nem érdekelne nem adnék neki még egy esélyt. Talán ő is szeret, csak nem tudja úgy kimutatni vagy amikor itthon van inkább a család az akivel szívesen lenne, és én ezt megértem. De ha akar vmit tőlem akkor lépnie kell.

Régen nem írtam már ide, itthon nem nagyon ülök a gép előtt, de most itt a lehetőség hogy kissé pótoljam a hiányosságokat. Volt egy srác még év elején, együtt szilvesztereztünk és azt hittem lesz valami köztünk. Talán lett is volna, ha én nem vagyok foglalt, ő pedig máshogy kezeli a dolgokat. Mindegy szóval tavasszal visszaköltözött Svájcba, amit tudomásul vettem. Msn-ezünk sokszor éreztem úgy, hogy nem tolerálja azt hogy nekem időre van szükségem, elvégre egy majd 5 éves kapcsolatot nem tudok csak úgy a hátam mögött hagyni az ő kedvéért. Sok a súrlódás köztünk talán azért is mert nem igazán ismerem őt, hirtelen fellángolás volt amit iránta éreztem, de most megjelent ez a srác és azt kérte próbáljuk meg újra. A storyhoz hozzátarthozik, hogy egyből az összeköltözésről meg családról meg kocsiról kezdett beszélni na meg a házasság, és kicsit megilyedtem. Jesszus nekem túl gyors ez a tempó, ráadásul van valakim, akit szeretek, és aki szintén szeret, de tudjuk hogy nem lesz életünk végéig szóló kapcsolat ebből. Szóval lépnem kell, és nem akarom a jelenlegi páromat megbántani. Meg úgy senkit sem akarok bántani, de vkit mindig sikerül. Azt hittem tudatosan elmondtam a srácnak a dolgokat, hogy nekünk nem működne ez a kapcsolat én le is zártam magamban a dolgot, és most hogy itthon van egyszer csak azzal jön hogy próbáljuk meg újra. Még vhol mindig érzek iránta valamit, de ez nekem kevés egy új kapcsolathoz. Ma elvileg találkoztunk volna elmentem volna hozzá, talán a családját is megismerhettem volna, de úgy látom nem fogunk talizni. Vhol egy kicsit bánt a dolog, mert nem az én hibámból hiúsult meg ez a randi, de vhol meg nem bánom mert kicsit hülyén éreztem volna a szituban magam. Ott a családja a tesójai én meg lettem volna mint mindig a fekete bárány.  Ha minden igaz holnap visszamegy Svájcba és fogalmam sincs hogyan tovább. Én úgy érzem hogy az esélyt megadtam vagy megadom neki, de én ennél többet nem szeretnék tenni a dologban, hiszen ő ment el egy szó nélkül. Ha tényleg szeret még engem akkor talál majd más utat hozzám. Sztem az ő dolga megtalálni az utat. Tegnap beszéltünk telefonon és olyan jó volt hallani a hangját fél év után. De fel sem hív, nem ír még egy sms-t sem szóval ha én akarok vmit egy fiútól akkor nem így állok hozzá. Vagy inkább ne boncolgassam ezt a kérdést hiszen amúgy is pasiról van szó? Ők így vannak kódólva? Sosem fogom őket megérteni, de ők sem engem. 

Minden esetre a tudtára adtam hogy nem közömbös irántam, és majd meglátom tényleg igaz e a nagy szerelem amit irántam érez. Most várom az estét hogy az orra alá dörgöljem, hogy ő nem akarja ezt a kapcsolatot én pedig nyitott vagyok rá. :)

Azért néha jól esik játszani az érzéseikkel velem is játszottak már, hát most fordítva lesz a dolog. Nem volt sok pasim, ez a mostani az első komoly kapcsolatom és nem is szeretem a fiúimat váltogatni mint egyesek, de jó flörtölni.

Üdv Mindenkinek!

Ma eldöntöttem hogy másokat is belevonok az én kis életembe, ami néha igencsak nem unalmas. Sokszor csak mint kis patakocska folydogál a maga kis medrében, most meg hirtelen megduzzadt és lassan már őrjöngő folyó lesz.  Néha jó ha az ember leírhatja a gondolatait, az érzéseit, így anonim, lehet mások ráismernek, de talán közelebbről is megismernek vagy elítélnek. Ki ki a maga nevében. Én mindig is azt mondtam " ne ítélj amíg nem ismersz."  Mindenkinek van egy álarca amit muszály felvennünk és csak az arra érdemesek látnak az álarc mögé, ők látják mi van maszk mögött. Én is megtanultam hogyan rejtsem el az arcomat, de sokak számára nyitott könyv vagyok, de ők a barátaim, akik már ismernek.

Szóval mindig is zürös életem volt, de 6 éve elég nagy fordulat következett be az életembe. Suli után jött a munka, persze pályakezdőként nehéz volt bárhol is elhelyezkedni főleg egy sima érettségivel, hála apám közbenjárásának lett munkám, amit nagyon megszerettem és a mai napig is azon a területen dolgozom bár már más cégnél.

Nagyon megszerettem ezt a területet és azt hiszem nem is akarok mással foglalkozni. Szerettek a kollegák egy évvel később beköszöntött a nagy Ő ami még mindig tart, bár egy kicsit nehéz másodállásként lennem, de szeretem és nem tudok lemondani róla még a sok sérelem és a sok nehézség ellenére sem. Nem tudom mikor fogom tudni elengedni őt, talán soha, de tudom egyszer meg kell tennem. Talán ha lesz másik aki olyan lesz mint Ő, de ilyen nem lehet mert nincs két egyforma ember. Viszont mindenkit hozzá mérek, és ez baj.

4 éve viszont nagy fordulat következett be nálam, elvesztettem valakit, aki közel állt hozzám, akit nagyon szerettem és aki miatt még otthon a szüleimnél laktam. Most hogy nincs úgy érzem hiányzik valami vagy inkább vki az életemből és sokáig magamat hibáztattam a halála miatt, de ha valakit is hibáztatni kell az nem én vagyok, hanem az apám és a nevelőanyám.  Miattuk volt az egész, az hogy kezdetben kisiklottnak éreztem az életem, de ma már erősebb vagyok és egyre erősebb leszek, az élet megerősít. Elköltöztem otthonról, most albérletben élek, de nem panaszkodom. Panaszkodjon az aki elfordult tőlem. Nehéz az egyre növekvő számlák miatt kifizetni az albérletet, de még mindig jobb mint otthon élni. Nem túl jó a kapcsolatom a szüleimmel. Anyámról semmit sem tudok, de nem is akarok mert az olyan aki lemond egy házrész miatt a saját lányáról az én szememben nem anya. Apám meg nem apa mert sosem állt ki mellettem, sosem volt ott amikor szükségem volt rá, mindig csak sajnálatból és a nagyanyám nyomására segített, hisz ott van a jelenlegi felesége aki nagyban befolyásolja az öreget, aki miatt széthullott az egész család és aki miatt apám még a saját anyjával sem beszél. Hát gratulálok az ilyen embereknek. Nem tudom mit hisznek vagy képzelnek magukról, de nekem nem lesz ilyen családom soha. Azt mondják ha beteg az ember vagy ha később az lesz annak inkább lelki okai vannak mintsem tényleges betegség. Hát engem igenis megbetegített ez a kapcsolat apám és nevelőanyám közt, hisz szeretetet sosem kaptam talán ezért is ragaszkodom a páromhoz és mindenhez ami nekem oly kedves. Mindenki tudja hogy imádom az öreget bármit megtennék érte, de én ember vagyok nem egy pióca aki másokon élősködik, van bennem tartás és dac, igen a dac ami miatt sok mindent elszenvedtem már, és makacsság és önfejűség és büszkeség ami az egész családot olyanná teszi amilyen. De én megtanultam hogy amit mondok az úgy is van és nem csak a levegőbe beszélek, nem csinálok a számból segget. Megtanultam mert az élet és a kollegák megtanítatták velem. Amennyire nem számított otthon a véleményem és mindig azt volt hogy én fogjam be  a szám most annyira szókimondó vagyok és igen felvállalom ha valamit nem úgy csináltam ahogy  kéne. Nagyon jó tanáraim voltak, és egyben barátok is. Páromnak is sokat köszönhetek, mellette nem tökéletesen de pillangó lettem. Olyan vagyok amilyennek ő szeretne látni, bár még kellene hozzá pár év hogy tökéletes legyen a munkája. :)

Szegény ha belegondolok, hogy mennyit köszönhetek neki és mennyi munkája volt velem, és a következő pasimnak már nem kell velem ennyit vesződnie, csak el kell majd viselnie a hülyeségeimet....  hisz egy kész nőt fog kapni, akkor sajnálom páromat. A sok szájjártatást, a sok türelmet,  a sok tanácsot amit én sosem fogadtam meg....... és még sorolhatnám. Igen, tökéletesen kiegészítjük egymást, csak egy kicsit elkéstünk, vagy ő sietett vagy én jöttem későn. Nem tudom, de tudom hogy szeret és ő is sajnálja vhol hogy így kellett találkoznunk. Persze amit lehet kiélvezünk, de sosem váltja valóra az álmom, azt sajnos másnak kell. Ha a kapcsolatunkról van szó mindig harcolok magam ellen és mások ellen. Olyan vagyok mint a tenger, kiismerhetetlen és háborgó, sosem nyugszik meg, ki látott már sima vizű tengert?

Én is ilyen vagyok, talán sosem nyugszom meg. Lelkileg ilyen vagyok, ilyenné neveltek.

De egy biztos; nem szabad feladni. Történjen bármi előre kell nézni és menni.